A világbajnokság legalulértékeltebb pillanata

hosszú távon a legnagyobb hatású lehet. Ez pedig az egész esemény legelső labdaérintése, amikor Juliano Pinto, egy 29 éves, deréktól lefele lebénult brazil, gondolatvezérelt exoskeleton segítségével elrúgta a labdát.

exoskel

Ugyan meglepetésként senkit sem érhetett a dolog, hiszen már hosszú idő óta lehetett tudni, hogy ez lesz a megnyitó egyik csúcspontja, a legtöbb tévétársaság eléggé elbambulta a dolgot és nem is adták a jeles pillanatot. Pedig Pinto érintése, ha nem is forradalmi, de mindenképpen mérföldkő az agy-számítógép interfészek történetében.

Ezek az interfészek azon alapulnak, hogy ha megfelelő ideig tanulmányozzuk az agy adott területein az egyes idegsejtek aktivitását adott viselkedés végzése közben, előbb-utóbb mintázatokat fedezhetünk fel (vagy mi, vagy az erre kihegyezett algoritmusok). Ha elég szofisztikált a rendszerünk, ezeknek a mintázatoknak prediktív ereje lesz és pusztán megjelenésük alapján meg tudjuk jósolni, hogy a szóbanforgó viselkedést akarja a kísérleti alany (legyen az egér, majom, vagy ember) végezni, innen pedig már csak egy lépés, hogy egy gép végezze el velünk párhuzamosan/helyettünk a mozdulatsorozatot.

Mivel a legtöbb lebénult személyben nem maga az agykéreg, hanem a mozgatópályák sérültek, elvileg és gyakorlatban, ezek a mintázatok ott is megjelenhetnek az agykéregben, csak épp a test képtelen reagálni rájuk. Viszont ha a korábban már megfelelően "betanított" interfészünk minden további nélkül fel fogja ezekben a betegekben is ismerni a mintázatokat és megfelelő robot-karok, exoskeletonok segítségével le tudja azt fordítani valós idejű mozgássá.

A brazíliai performansz a Duke egyetem Walk Again Project-jének keretében valósulhatott meg, egy brazil származású idegtudós, Miguel Nicolelis bábáskodása mellett (innen jöhetett a VB-s PR ötlet). Nicolelis egyébként a terület valóban elismert szakembere, az alábbi pár éves TEDMED videón beszél a tudományág elképesztő fejlődéséről.

Természetesen a Duke-on kívül még számos hely van, ahol ennek a technológiának a finomításán dolgoznak már évek óta. Nagyjából Nicolelis TEDMED előadásával egyidőben jött ki az egyik legfontosabb tudományos magazinban, a Nature-ben egy hasonló témájú cikk, amelyben a Brown egyetemen dolgozó John Donoughue csoportja egy emberi példán keresztül mutatta be az agy-számítógép interfész sikerét. A 15 éve lebénult Cathy Hutchinson saját "erőből" itta meg reggeli kávéját, amire lebénulása óta eddig esélye sem lehetett.

A legfrissebb hír a témában pedig alig pár napos: az Ohio State University-n dolgoztak ki egy olyan interfészt, amely révén a lebénult beteg saját izmait képes mozgatni (a működésképtelen motoros idegi pályák megkerülésével), ami kb. jelzi, milyen típusú protézisek felé fog a terület mozdulni a jövőben:

(via New Scientist)