"Rasszok", gének és intelligencia - here we go again

phrenologie-camper

Vannak olyan évszázadokon át domináns nézetek, amelyeket ugyan megcáfolt a tudomány és az élet, de nem képesek elhalni, hanem mint valami B-kategóriás zombifilm szereplői, újból és újból előjönnek, áltudományos köntösben próbálva elismerést szerezni maguknak. Ennek gyönyörű példája az utóbbi években brand-újítással próbálkozó kreacionizmus, vagy épp a múlt század elején "fajelméletként" egész tisztességes követőtábort maga mögött tudó rasszizmus. Utóbbi esetében ráadásul az utóbbi évek legnagyobb botrányait olyan emberek okozták, akikről végső soron hajlandó lenne az ember elhinni, hogy egyáltalán nem tudnak azonosulni a rasszizmus társadalmi stigmáival, mégis olyan dolgokat mondtak vagy írtak le, amelyek tudományosan nem alátámasztottak, viszont minden mezei, saját felsőbbrendűségének gondolatába fülig szerelmes rasszistát fel tudnak villanyozni. 2005-ben Bruce Lahn két Science cikke okozott vihart, 2007-ben pedig a DNS szerkezetét megfejtő James Watson meggondolatlan kijelentése.

Most épp Nicholas Wade új könyve miatt áll a balhé, amelyben a NYTimes egykori ismeretterjesztő újságírója genetikai okokra igyekszik visszavezetni a különböző kontinensek eltérő társadalmi berendezkedését. Az A Troublesome Inheritence a legújabb populációgenetikai eredményeket alapul véve próbálja igazolni, hogy az ázsiai autokratikus, illetve afrikai törzsi-jellegű társadalmak nem kulturális, környezeti okok miatt keletkeztek, hanem ezeknek a dolognak nagyon is természetes, genetikai okai vannak. A probléma "csak" annyi, hogy azok a kutatók, akiknek a munkájára alapozva Wade igyekszik megindokolni az elméletét, ezt egyáltalán nem így látják, nem véletlen, hogy a NYTimes-ban leközölt tiltakozó levelet mindenki aláírta, aki számottevő eredményt ért el a populációgenetika területén az utóbbi évtizedben.

A fajképződésról szóló egyik alaptankönyvet (Speciation) is jegyző Jerry Coyne megállapítása szerint

ez egy felelőtlen könyv, ami alátámasztatlan állításokat fogalmaz meg,

és ez az alázó állítás még csak nem is számít keménynek a kritikai össztűz közepette.

Wade alaptézise látszólag egyszerű: az Afrikából kiáramló Homo sapiens, ahogy belakta a Föld legeldugottabb zugjait is, megváltozott és ez a genetikai állományában is lenyomatot hagyott (bár, Wade állításával ellentétben, az emberi genom mindössze 8%-a van szelekció alatt és nem 14%-a).  Mégpedig különböző területeken élő populációkban, különböző szelekciós nyomásoknak engedve, különböző allélkombinációk terjedtek el, ezért vannak jellegzetes regionális különbségek fizikai kinézetben (testméret, haj, illetve bőrszín) és táplálékpreferenciában (laktáz-perzisztencia, amiláz enzim kópiaszám) a különböző helyeken élő emberi populációk között. Na most, Wade szerint, mivel itt és most, a 21. század elején, a társadalmak szerkezetében is nagyon eltérő típusokat láthatunk a három "nagyrassz" között (az "ázsiaiak" elsősorban autokratikus berendezkedést, a "feketék" a törzsi társadalmakat, a "fehérek" pedig a demokráciát preferálják Wade olvasatában), ennek szintén genetikai oka lehet. Azért is lehetetlen mondjuk Irakba vagy Afganisztánba exportálni az amerikai demokráciafelfogást, mert az ott élő emberek nem elég fogékonyak a dologra.

Wade tézise ezer sebből vérzik. Már az eleje, a teljes emberi populáció fekete/fehér/ázsiai alapon történő felosztása is komolytalan: ha valami kiderült az utóbbi évek populációgenetikai vizsgálataiból az az, hogy az efajta világképnek genetikai alapja biztos nincs. Az Afrikát otthagyó H. sapiens populáció, bármennyi genetikai változást is szedett össze a többi kontines kolonizálása alatt, tulajdonképpen csak töredékét mutatja az Afrikában maradt populációk genetikai variabilitásának (így, szigorúan fajunk genetikai sokféleségét tartva szem előtt, a teljes európai eredtű népesség eltűnése viszonylag kis változást jelentene). Ennél is nagyobb probléma, hogy Wade szinte semmi teret nem hagy a kultúráknak, szokásoknak, szerinte mai szokásbeli különbségek gyökerét elsősorban genetikai okokban kereshetjük. Ez persze, mint arra minden kritikusa rámutat, szintén abszurd, senki nem gondolhatja komolyan, hogy az hogy Kínában elsősorban gót, Európában pedig sakkot játszanak bármilyen genetikai okra vezethető, noha szintén szignifikáns regionális eltérésről van szó.

Wade vélemelt bizonyítékai a "szociális szelekcióra", szintén gyenge lábakon állnak. Nem azért mert ne lehetne viselkedésbeli változásokat szelekcióval elérni, de ilyesmire még számottevő mesterséges szelekció mellett is több száz generáció kell: ahhoz hogy a farkasból a mai kutyák őse (vagyis egy lényegesen szelídebb, szociális lény) válhasson, közel 670 generáció kellett. Ez emberre átszámítva közel 12 000 év lenne (plussz, jegyezzük meg, egyelőre, bődületes mennyiségű genetikai információ átrágása után sem talált senki sem bizonyítékot emberben ilyen típusú szelekcióra, ami azt jelenti, hogy ha van is, nagyon-nagyon gyenge hatása lehet). Márpedig Wade szerint nemcsak a mezőgazdaság elterjedése, de az ipari forradalom is elegendő időt biztosított ahhoz, hogy jobban együttműködő, ezért sikeresebb és több utódot felnevelő csoportok elterjesszék a sikert biztosító alléljaikat.

Mivel utóbbi kb. 100 évet, vagyis max. 5 generációt jelent, szinte biztosan kizárható, hogy a társadalmi változások genetikai okokból eredjenek, de hasonló ehhez az is, ahogy arra Sam Wang mutat rá, amikor a Meidzsi-kor alatt, egy bő generáció során Japán teljes társadalmi berendezkedése gyökeresen átalakult, amire szintén aligha lehetne genetikai magyarázattal szolgálni. Ilyen rövid időskálán reálisan még egy annyira erős szelekció alatt álló génvariáns sem tudna elterjedni, mint a felnőttkori tejivást lehetővé tevő laktáz-perzisztencia allél.

Wade minden jel szerint a klasszikus csapdába esik bele: annyira szerelmes saját elméletébe, hogy sokkal evidensebb dolgokat meg sem fontol. Ahogy a Reason honlapján közölt kritikában is szerepel, az emberi kultúra számos elemét, így a társadalmi intézményeket is felfoghatjuk dawkinsi mémekként is, amelyekre épp úgy értelmezhetjük a természetes szelekciót és nincs szükségünk semmilyen genetikai komponenst feltételezni. Különböző társadalmak, történetük különböző időpontjaiban más-más mémek adoptálásával próbálkozhatnak és az általuk sikeresebbnek vélthez ragaszkodnak később, ami aztán vagy valóban előnyt biztosít számukra, vagy nem.

Nem véletlen tehát a populációgenetikusok felháborodása, a Nature és Science által megszólaltatottak többsége úgy érzi, hogy Wade kifacsarta és saját szájíze szerint átértelmezte a munkájukat, csak, hogy saját világképéhez támogatást leljen. Ugyan sem H. Allen Orr (a Speciation másik szerzője) a The New York Review of Books-ban, sem David Dobbs, Wade egykori lapjában, a NYTimes-ban nem nagyon rejti véka alá a lesújtó véleményét (ahogy a Scientific American és a Boston Review kritikusai sem), az összes Wade-t ostorozó kutató közül Michael Eisen fogalmaz a legkendőzetlenebbül:

Wade-ről nem az marad a benyomásod, hogy egy tudományos újságíró, hanem hogy egy megzavarodott rasszista, aki azt hiszi hogy nincs semmi gond a világképével, hiszen csak "a maguk puszta valójában" beszél dolgokról.

Bár Wade a rasszizmust egyértelműen elutasítja, helyzetét nem könnyíti meg, hogy legnagyobb rajongói a pár éve Magyarországon is turnézó David Duke típusú rasszisták és antiszemiták táborából kerülnek ki. Mindez persze nem meglepő, hiszen a saját hibás sztereotípiáikba kapaszkodó és azok kritizálásában a "politikai korrektség diktatúráját" látó emberek úgy érezhetik, végre valaki felállt és kimondta, amit ők mindig is "tudtak". A gond ezzel persze csak az, hogy igazából hiába mond Wade bármit is, ha egyszerűen valójában arra semmi bizonyíték nincs.

Ellenpontnak a történethez érdekes megnézni David Epstein-t, aki hasonlóan kényes témát dolgoz fel a "The Sports Gene" című könyvében. A társadalmi berendezkedések bizonyítatlan genetikai alapjaival ellentétben, ma már teljesen elfogadott, hogy vannak olyan populációk, amelyek az általuk hordozott allélek miatt bizonyos sportokban inherens előnyöket élveznek (pl. a kenyai kalendzsinek). Mégis, mint azt egy közelmúltbeli Inquiring Minds interjú is mutatja, Epstein sokkal inkább helyén képes kezelni az ilyen dolgokat, mint Wade, nem beszél rasszokról, nem akar mindent csak a genetikai háttér számlájára írni.