Friss vérrel az öregedés ellen?

A fiatal vér állítólagos fiatalító hatását a pop-kultúra elsősorban a Báthory Erzsébetet és VIII. Ince pápát övező mítoszok ilyen-olyan feldolgozásán keresztül vitte be a köztudatba és mint ilyen nem feltétlenül tűnik többnek, mint egy átlagos vámpíros, zombis film pszeudo-tudományos háttértörténete. Pedig az utóbbi évek kutatásai azt bizonyítják, hogy

a fiatal vér valóban fiatalító hatású lehet egy idősödő szervezet számára

- persze nem szájon át fogyasztva, hanem ha vérátömlesztés, vagy közös vérkeringés révén érkezik.

Az első "összecsatolt" vérkeringést - vagy szakzsargonban parabiózis kísérletet - a francia Paul Bert hozta létre még 1864-ben, amikor két albino patkány oldaláról eltávolította a bőrt, az állatokat összekapcsolta, s a gyógyulási folyamatok eredményeként osztott keringésű állatokat kapott. Az összenőtt kapillárisokon keresztül az egyik állat vénájába injektált anyag a másik állatba is eljutott, ami abban az időben fantasztikus felfedezésnek számított - Bert meg is kapta a Francia Tudományos Akadémia Kísérleti Élettan különdíját. A parabiózis a 20. században vált aztán egyre kedveltebb kísérleti paradigmává, például a segítségével mutatták ki, hogy nem a vércukor okozza a fogszuvasodást, és 1956-tól, Clive McCay munkásságának köszönhetően, elkezdték az öregedés vizsgálatára is használni. (Megj.: ahogy ipsirc kommentelőnk is írja, a fehérorosz Alexander Bogdanov már korábban, a húszas években próbálkozott fiatalító célú vérátömlesztéssel, előbb mérséklet sikerrel, de később, egy rosszul kiválasztott donor miatt meghalt.)

McCay csoportja 69, különböző korú egyedekből álló patkánypárt "kapcsolt" össze  - a legextrémebb esetben egy másfél hónaposat egy 16 hónapossal, ami emberi időre átmérve kb. annak felelne meg, mintha egy öt évest és egy 47 évest kapcsolnának össze.

Durván egy évvel a kísérlet kezdete után azt lehetett megfigyelni, hogy az idősebb egerek csontozata a fiatalokére hasonlít,

ami már akkor is nagyon ígéretesnek számított. A gond "mindössze" annyi volt, hogy a kezdeti 69 párból 11 meghalt egy titokzatos "parabiózis betegségben". Ennek okát máig nem ismerjük pontosan, de a legvalószínűbb, hogy a szövetek, vagy konkrétabban a vér inkompatibilitása miatt egyfajta "kilökődési" reakció indult el és a két egér immunrendszere kölcsönösen elkezdte a másik, idegen testet támadni. Ennek is köszönhető, hogy a parabiózis ígéretes erdményei ellenére fokozatosan a háttérbe szorult és az öregedés vizsgálatára is más technikákat kezdtek használni.

A parabiózis kísérletek népszerűségének változása az utóbbi évtizedekben, illetve a különböző párosítások, amelyek elképzelhetőek ilyen megfigyelésekben. (forrás: Nature)

A parabiózis rehabilitálására az ezredforduló körül került sor egy őssejtkutató, Irving Weissman stanfordi laborjában. Weissman még az ötvenes években, diákként tanulta meg, hogy kell parabiózist végezni, de aztán a karrierje során előbb egy természetes parabionta, az előszeretettel kiméra kolóniákba rendeződő zsákállatok tanulmányozása felé fordult, majd később a gerincesek vérképző őssejtjeit kezdte vizsgálni. Ez utóbbinak köszönhető, hogy a kör végül bezárult, ugyanis az egyik kísérletéhez - hogy fluoreszcensen jelölt vérképző őssejteket kövessen - Weissman egyik poszt-doktori kutatója, Amy Wagers főnöke tanácsára egy parabiotikus egér-párt használt.

A kísérletek annyira sikeresnek bizonyultak, hogy mind Weissmanék, mind az egyik szomszédos laborban dolgozó Conboy házaspár egyre több kérdés megválaszolásához kezdte a parabiózist használni és az igyekezet nemcsak McCay-ék eredményeinek megismétlésére korlátozódott, hanem egyre több és több adat gyűlt össze arról, hogy mi is az úgynevezett heterokronikus (különböző korú egyedeket felhasználó) parabiózis pontos hatása az idősebb egyedek egyéb szöveteiben, illetve a vér milyen elemei lehetnek felelősek ezért a hatásért.

Ezeknek a kutatásoknak köszönhetően kiderült, hogy a csontokon kívül

a máj és izomsejtek is "megfiatalodtak",  a szív korral járó kóros megnövekedése (hipertrófia) is csökken, sőt ma már az is bizonyított, hogy az idegsejtek születését is stimulálja a parabiózis, elősegítve a kognitív funkciókat.

(Az már csak zárójeles, de fontos megjegyzés, hogy az öreg vérnek pedig pont fordított hatása van a fiatal szervezetben.)

A parabiózis, illetve a GDF11 jótékony hatása az idősebb egerek idegszövetére, véráramlására és vázizmaira. (forrás: Science)

Az is kiderült, hogy nem a vér egésze felelős a hatásokért, hanem a vérplazma (vagyis a vér sejtektől megtisztított része) egyedül is képes ezeket a hatásokat produkálni, így az öregedés-kutatásban érdekelt laborok elkezdték a plazma alkotóit egyenként megvizsgálni, hogy melyiknek lehet öregedés-gátló hatása.

Ennek köszönhetően derült ki például a simaizomműködésben fontos hatású hormonról, az oxitocinról, hogy annak az izomsejtek megújulásában is fontos szerepe lehet. E mellett, az immár saját labort futtató Amy Wagers egy

GDF11 (Growth Differentiation Factor 11) nevű molekuláról mutatta ki, hogy az önmagában is képes a parabiózis legtöbb hatását is reprodukálni.

Sőt, mivel azóta arra is fény derült, hogy a GDF11 ecetmuslica megfelelője, egy myoglianin nevű fehérje hasonló öregedés-gátló hatással bír, felmerül, hogy esetleg egy, az állatvilágban általános "fiatalító" mechanizmus bekapcsolásáért felelős ez a faktor.

Persze, az hogy az oxitocint, vagy a GDF11-t valaha is "fiatalító" gyógyszerként árulják-e majd, az egy már jóval fogasabb kérdés és

az eddigi tapasztalatok az "öregedésgátlónak" tekintett szerekkel, kúrákkal óvatosságra intenek.

Eddig csak két dologról, egy rapamycin nevű molekuláról, illetve az enyhe éhezésen alapuló kalorikus restrikcióról bizonyosodott be, hogy valóban majdnem minden szövetben lassítják az öregedést, de a tüzetesebb vizsgálatok azért itt is árnyalták a képet.

A rapamycin például egyes vizsgálatok szerint inkább az öregkorban gyakorivá váló betegségek ellen hat, mint konkrétan az öregedés folyamata ellen és vitathatatlan rövid távú előnyei ellenére hosszú távon a kalorikus restrikció sem bizonyult csodaszernek. A hosszú távú plazmaátömlesztés, amellett, hogy fogalmunk sincs a hatásáról, hiszen ilyen kísérleteket nem végzett senki, jelenleg kivitelezhetetlen lenne. (Ráadásul számolni kell azzal, hogy még lehetnek olyan vér-antigének, amelyeket nem is ismerünk és amelyek akár az obskurus parabiózis-betegség emberi megfelelőjét válthatják ki krónikus terápia során.)

A parabiózis, mint kísérleti paradigma rendkívül sikeresnek bizonyult az utóbbi években, annak ellenére, hogy kétségtelenül van a dologban valami fura - a Science nemrég beválogatta minden idők hét legbizarabb kísérlete közé. De épp ez a siker, ami picit árnyékot vet a területre. Hiszen egy olyan világban élünk, amelynek kevésbé szerencsés részein sokszor sarlatánok házalnak veszélyes kúráikkal, azokat félig-tudományos köntösbe öltöztetve és közveszélyes csodadoktorok orrszarvú csontból és albino gyerekekből akarnak csodabogyószörpöt készíteni. És ahogy az őssejt kutatás valódi eredményeire alapozva Ázsiában elterjedtek a teszteletlen, szabályozatlan és gyakran beláthatatlan veszélyeket rejtő "terápiákat" kínáló "klinikák", úgy áll fenn a veszélye annak is, hogy a parabiózis valódi hatásaiból kiindulva wannabe Báthory Erzsébetek jutnak arra, hogy a fiatal vér hatását akár magukon is kipróbálnák, nem feltétlenül önszántukból jelentkező donorok segítségével.

(via Nature, Science és aeon, a borítókép a sci-ence.org-ról származik)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.