program

2018. június 12.
2018. május 9.

Holnap ismét Budapest Science Meetup!

A három előadásban hallhattok a NASA új exobolygó kutató űrtávcsövéről, az eukarióta sejt kialakulásáról, végül pedig Mátyás-király uralkodásának és döntéseinek megítéléséről lesz szó.

2018. április 11.

Holnap ismét Budapest Science Meetup!

Ezúttal is három változatos témájú előadással készültünk. Az online interakciók és ügyintézés kihívásairól, a mesterséges intelligencia és az arcfelismerés területén az elmúlt években végbement fejlődésről, végül pedig a korrupciókutató központ (CRCB) legújabb tartalomelemzéses vizsgálatáról lesz szó.

2018. március 6.

Csütörtökön ismét Budapest Science Meetup!

Ezúttal is három változatos témájú előadással készültünk. Elsőként a jelenlegi legjobb globális időjárás előrejelzési modellről, az európai ECMWF-ről lesz szó. Ezt követően kiderül, hogyan segítik a célzott daganatterápiát a Turbine egészségügyi startup által fejlesztett számítógépes sejtszimulációk. Végül pedig az agyi aktivitást alvás közben vizsgáló módszerek praktikus előnyeiről hallhattok majd.

2018. február 7.

Holnap évadnyitó Budapest Science Meetup!

A három előadásban fúziós energiáról, klímamodell fejlesztésről és a Magyarországon várható éghajlati változásokról, valamint szimulált Mars utazások legénységre gyakorolt pszichológiai hatásairól lesz szó.

2017. december 12.

Csütörtökön évadzáró Budapest Science Meetup!

A három változatos témájú előadásban hallhattok arról, hogyan lehet hatékonyabbá tenni az élelmiszeripart, bemutatásra kerül egy látássérültek számára fejlesztett Rubik-kocka alkalmazás, végül pedig kiderül, mennyire értjük a kognitív funkciókért felelős agyi folyamatokat.

2017. november 8.

Holnap ismét Budapest Science Meetup!

A három változatos témájú előadásban hallhattok neutroncsillag ütközésből származó gravitációs hullámokról, a leukémia és limfóma daganatos betegségek célzott kezelésének hatékonyabbá tételéről, valamint magyar közbeszerzések empirikus elemzéséből levonható következtetésekről.

2017. október 10.

Csütörtökön ismét Budapest Science Meetup!

A három változatos témájú előadásban szó lesz az asztrocita sejtek idegrendszeri szerepéről, kutya agy- és szövetbank létrehozásáról az ELTE-n, valamint az első világháborús Caporetto-i csata jelentőségéről az Osztrák-Magyar-Monarchia számára.

2017. szeptember 13.

Holnap évadnyitó Budapest Science Meetup!

A három változatos témájú előadásban szó lesz rezisztens daganatok kezelésére alkalmas gyógyszerek utáni kutatásról, kötőszöveti meszesedés megfizethető terápiájáról és mesterséges intelligenciával történő médiaelemzésről.

2017. június 7.

Holnap ismét Budapest Science Meetup!

A három változatos témájú előadásban szó lesz arról, hogy a többsejtű lét szükségszerű velejárója-e a rák, hogyan rekonstruálható régészeti módszerekkel egy bronzkori hamvasztás, végül pedig Trianon előérzetéről és a 19. századi pesszimista magyar külpolitikai gondolkodásról hallhattok majd.

2017. május 10.

Holnap ismét Budapest Science Meetup!

A három változatos témájú előadásban szó lesz arról, hogyan kerülhet az RNS-bázis uracil a DNS-be, mik a Szaturnusz körüli küldetésének végéhez közeledő Cassini-űrszonda legfontosabb tudományos eredményei és végül a magyar nyelv finnugor rokonságáról és ennek kutatási perspektíváiról hallunk majd.

2017. április 11.
2017. február 8.
2016. október 12.
2016. szeptember 8.
2016. június 7.
2016. május 10.

Csütörtökön ismét Budapest Science Meetup!

A meetup-on genomszerkesztési eljárások biotechnológiai gyakorlatban való használatáról, a titkosítás alapjairól és az alkalmazása körüli vitákról, valamint a két világháború közötti Magyarország turizmusáról és az ebből levonható tágabb következtetésekről lesz szó.

2016. április 12.
2016. február 9.
2015. december 16.

Holnap évadzáró science meetup!

Az előadásokban szó lesz a daganatok kialakulásához vezető genetikai mutációkról, a relativitáselmélet és a kvantumelmélet közötti szakadék áthidalásáról, végül pedig az ókori Aquincum fürdőkultúrájáról.

2015. november 10.

Csütörtökön ismét Science Meetup!

Az MRI idegrendszeri kutatásokban való alkalmazásáról, evolúciós folyamatok szintetikus biológia eszközeivel történő vizsgálatáról és "A marsi" könyv és film realisztikusságáról lesz szó.

2015. október 6.
2015. szeptember 8.
2015. május 12.
2015. április 7.
2015. március 10.
2015. február 10.
2014. december 9.
2014. november 10.
2014. szeptember 9.
2012. április 14.

Budapest Science Meetup - Április

A következő előadásokkal várunk benneteket:

Kullancsok: tévhitek és tények

Földvári Gábor - Szt István Egyetem, Parazitológiai és Álattani Tanszék (http://www.univet.hu/units/Parazitologia/own/parasiteweb.html)

A kullancsok már régóta fenntartják a tudományos és közérdeklődést egyaránt. Mivel sokan félnek tőlük, valamint jelentős üzleti tevékenység is köszönheti nekik létét, számos tévedés és félrevezető információ terjed róluk. Az előadás megkísérli eloszlatni a kullancsokkal és az általuk terjesztett kórokozókkal kapcsolatos tévhiteket, valamint betekintést nyújt a kullancsok biológiájának izgalmas világába.

 

Természetes kutatólaboratórium a talpunk alatt

Erőss Anita - ELTE, Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék

Budapest alatt egy különleges karsztrendszer található, melynek termálvizei világhírű fürdőket táplálnak és óriási barlangrendszereket oldanak ki. A barlangok és a termálfürdők fővárosa tehát egy természetes kutatólaboratórium, ahol például a mikrobák barlangképződési folyamatokban betöltött szerepe is közvetlenül vizsgálható.

 

Az autofágia és az apoptózis kapcsolata a C. elegans egyedfejlődése során

Erdélyi Péter - ELTE, Genetikai Tanszék

Az apoptózis az egész élővilágban előforduló, szabályozott sejtpusztulási folyamat, amelynek pontosan meghatározott funkciója van az egyed normális fejlődése és az egész élete során. Az autofágia az eukarióta sejtek szabályozott önemésztő folyamata, amelynek hiperaktivitása a sejt halálához vezethet, amelyet az apoptózistól (I-es típusú programozott sejthalál) megkülönböztetve II típusú programozott sejthalálnak is neveznek. E két sejttani folyamat közös szabályozásának vizsgálatához a genetikai modell rendszer Caenorhabditis elegans fonalférget használtam. Érdekes módon az apoptózis deficiens törzsek életképesek, fertilisek és morfológiailag normálisak, és az autofág génekre nullmutáns állatok is hasonló fenotípussal jellemezhetőek. Ezzel ellentétben azok a kettős mutáns állatok, amelyekben az apoptózis és az autofágia is genetikailag blokkolva van, embrionális korban elpusztulnak és súlyos morfológiai rendellenességeket mutatnak. A két sejtpusztulási folyamat tehát egymást kiegészítve szükséges a normális egyedfejlődéshez és életképességhez.

BpScienceMeetup-201204-poszter_1.jpg