Már nem csak exobolygókat keres a Kepler

Az áprilisi Budapest Science Meetup-on Kiss László (MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet) a Kepler-űrtávcső meghosszabbított küldetéséről, a K2-ről beszélt, amelynek során a teleszkóp nem csak exobolygókat, hanem a mi Naprendszerünkben található kisbolygókat és Neptunuszon-túli Kuiper-objektumokat is keres.

Az előadó összefoglalója:

A NASA 600 millió dolláros Kepler-űrtávcsöve 2009 és 2013 között forradalmasította az exobolygók kutatását, illetve a csillagok asztrofizikáját. 2013 tavaszán a második meghibásodott lendkerék végett vetett az eredeti adatgyűjtésnek, majd közel egy év után indultak újra a mérések. Az azóta K2 néven futó misszió tudományos programjában megjelentek a Naprendszeri égitestek, melyek újszerű kutatásait magyar csillagászok kezdeményezték a NASA-nál. Az előadás a Kepler innovatív alkalmazása által lehetővé tett eredményekből válogat.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.